2013. július 27., szombat

Mélypontokról és makacsságról

A kérdezős játék során Bettina kérdésfüzére az írás mélypontjairól és azok áthidalásáról szólt. Ez a téma abszolút bejegyzésért kiáltott. A fő kérdés így szólt: 
"Mielőtt még Pippa megjelent volna, mik voltak azok a dolgok, amik tovább lendítettek téged, hogy mégis folytasd az írást?"
Először is: az, hogy megjelent Pippa, nem könnyíti meg a következő művek megírását. (Persze ez is szubjektív.) Nem lett kisebb küzdelem, könnyebb szülés; hiszen egy újabb kézirat újabb kihívásokat hordoz, én legalábbis újra végigjárom a regényírás különböző érzelmi fázisait.

Aki belevágott már regénybe, pontosan tudja, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog. Sokan vágynak arra, hogy kész történetük legyen, de az álmodozás nem szivárog be a számítógépbe egy word doksi formájában, hanem le kell ülni és be kell pötyögni. ez az első teszt kitartás téren. (Felmerülnek a legnyilvánvalóbb  kérdések is: minek a rovására csippentesz le időt az íráshoz? Mi a fontossági sorrend?) 
Idővel jobb ha az ember megtanulja, hogy az írást ne kösse semmilyen környezeti feltételhez, adottsághoz. Csak reggel tudok írni, ebben a hőségben nem, mamáéknál sem. Ma nincs kedvem írni, mert nem jön az ihlet. Majd jön holnap. Vagy azután. Vagy azután. És egyszer csak találsz majd jobb hobbit, és ezzel semmi baj nincs. :) (Például Maggie Stiefvater úgy írta meg az első könyvét, hogy szerdánként egyetlen órát szánt írásra, mert máshogy nem fért bele az életébe. Lauren Oliver (Mielőtt elmegyek, Delírium sorozat) az első regényének első felét a telefonjába pötyögte be munkába utazások közben.)

Pippa megírására az motivált leginkább, hogy vajon be tudok-e fejezni egy regényt. 
Hiszen ha nem tudok, akkor hiányzik a legfőbb feltétel ahhoz, hogy születhessen második vagy harmadik kéziratom  – első nélkül nehéz, nemde? ;) –, ne adj isten legyen mivel megkeresni egy kiadót, ne adj isten, hosszú távon "szerző" lehessek. Pippa az első befejezett regénykéziratom volt. A bevett tanács mindig az, hogy jobb, ha az első pár kézirat a fiókban marad, és csak gyakorlásként tekint rá az ember.
Ennek ellenére mégis leadtam az Aranymosásra, leginkább a visszajelzés miatt: érdemes nekem az írással időt töltenem? Pippa négy hónapomba került. Négy hónap alatt jó sok minden mással tölthettem volna az szabadidőmet. (Emberi kapcsolatok? Új hobbik? Valami tanfolyam?) 
A regényírás nem csak nettó írásból állt számomra, hanem olvasásból, netböngészésből és kritikaírásból is. "Kényszerítettem" magam, hogy megfigyeljem a történetekben nekem tetsző és nem tetsző dolgokat, ismerjem a kinti trendeket, amerikai YA szerzőket, blogjaikat. Ha elakadtam, akkor szintén amerikai YA szerzők blogjaiban kerestem írásról szóló anyagokat, gondolatokat, gondolatébresztőket. Megnyugtatott, hogy a publikált, sikeres írók is démonokkal küzdenek – Jó az amit írok, aztán átírok, megint, megint, ezerszer? –, és így szép lassan elevickéltem a kézirat végéig.

Az íráshoz szükséges érzelmi támogatást a legritkább esetben kapja meg a szerző a környezetében. Eleinte inkább elnézőek voltak velem a családban – az írás már a sokadik markáns hobbim volt –, és "mindössze" egyetlen jóbarátom volt, aki igazán motivált, akinek mesélhettem a történetről, megmutathattam a szöveget. (Később bővült a közvetlen drukkerek száma. :)) Emellett olyan netes közösségeket kerestem, ahol normális az írás, és ahol minél több tudást magamba szívhattam.
Az írást én mindig küzdelemmel azonosítom, mindig vannak kétségeim nem csak a történettel, hanem a saját képességeimmel kapcsolatban is. Minden történet megírása egy kihívás, mindegyikkel valami újat tanulok és újat próbálok ki. Egyszerű, mint a karikacsapás? Dehogy. A végeredmény és a visszajelzések azonban kárpótolnak az oda vezető útért. 

Maggie Stiefvater ebben a bejegyzésében tök jól leírja, hogy egy regény megírásának milyen érzelmi lépcsői vannak. Ez szerintem mindenkinél így van: hol jónak, hol égetni valónak találja az irományát. Egy kézirat valójában sosincs kész, mindig lehetne alakítani vagy finomítani rajta. Ha át kell írni vagy ki kell vágni belőle, hát rajta: a cél az, hogy jobb legyen a végeredmény. Az ember (és a szerkesztő) csak meghúz egy határvonalat, ahol a regényt késznek nyilvánítja.

Ami a Mya csatát illeti. Myából megvolt kb. százhetven oldal Pippa megjelenésekor ( viszonyításként Pippa kétszáz oldalas kézirat volt.), és aztán kukában landolt. Az egész. Csont nélkül. A mostani építkezés "kínkeservesebb": van mögöttem egy szerkesztés, és egy első rész amiben lefektettem olyan szabályokat, amiket nem lehet áthágni. Munka miatt állandó ütemben, napi fél oldalas (!) sebességgel haladok (mert minden egyes nap leülök írni, ha törik ha szakad), ha valamit nem találok elég jónak, akkor átírom, ha akkor sem, akkor megint.
Bízom benne, hogy amikor kiteszem az utolsó pontot Mya végére, akkor valami igazán jó és izgalmas lesz a végeredmény. De el kell jutni odáig. 
A cél nem is annyira más, mint Pippánál: be kell fejezni a második kéziratomat. (Csak éppen, sokkal többen várják. :))

•••

Bettina, a lényeg: azért ülj le írni, mert szórakoztat és elég érdekes a történet, hogy hónapokat tölts a megírásával. Én háromszor kezdtem bele a legkorábbi ötletbe, de sosem jutottam nyolcvan oldalnál tovább, így novellázni kezdtem, és felkerestem a karcolat.hu-t. Az írásaidat nem kell megmutatnod senkinek, nem kell leadnod senkinek, nem kéri számon rajtad senki, ez nem házi dolgozat, érettségi, vizsga vagy munkahelyi feladat. Az írás hobbi, szórakozás, kihívás. Először fejezd be a (regény)kéziratot, azzal az érzéssel, hogy ez a legtöbb amit ki tudsz hozni magadból. Ha hiányérzeted marad, írj át, vágj ki, tegyél bele, mígnem úgy érzed kész van. Utána dönts a következő lépésről. 

A kérdezős játék három nyertese:

N. Bettina, Sz. Mesi és V. Nikolett

Kérlek küldjétek el számomra a címeteket privátban – piros vagy fehér képeslap megjelöléssel –, és postázom a Pippás könyvjelző és képeslap párosítást. Mindenkinek köszönöm a részvételt! :)

1 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm a választ! :)
    Igazán tanulságos volt, és igyekszem mindig észben tartani ^^

    N.Betti

    VálaszTörlés